Mikor felkeltem egy idegen nő hangjára lettem figyelmes. Soha nem hallottam ezelőtt. Mégis, miért jönne ide bárki? Anya nem jár az itteni anyukák klubjába.
Lebaktattam a lépcsőn, és egyre izgatottabban közeledtem a nappali felé.
- Anyu!- mondtam, és beléptem a helyiségbe, ahol anya egy nővel beszélt. Nagyon pipának tűnt.- Ööö… Én nem akartam megzavarni…- motyogtam, de anya magához húzott, és átölelt.
- Nem engedhetem!- mondta anyu a nőnek. Én nem értettem, miről beszél. Mit nem engedhet meg? Én… nem csináltam semmit!
- Pedig muszáj lesz, ha nem akarod Simont halottan látni.- ejtette ki a szavakat, olyan higgadtággal, ami megijesztett. Most jutott el a tudatomig…
- Nem bánthatja az apámat! Mégis kinek képzeli magát? Beállít ide és azt mondja, hogy megöli az apámat?- fakadtam ki.
- Minden okom meg lenne rá. Simon vámpír, tehát mi, a vámpírvadászok végezhetünk vele.
- Vám… vámpír… vámpírvadászok?- leblokkoltam. Mi lesz, ha engem is megölnek? Meg kell védenem aput.
- Mit tehetek az ellen, hogy megöljék az apámat?- suttogtam alig hallhatóan.
- Jó kislány!- a nő felnevetett, de anya arcán szörnyülködés látszott. Mi lehet olyan nagy baj?
- A nevem Cornelia. Én leszek a csapatvezetőd.- nem értem. Mi az a csapatvezető?- Majd később mindent elmesélek a vadászokról.
- O… ké. Az én nevem Rosalinda.
- Rosalinda? Én azt hittem Nefreti.- csodálkozott el. Olyan régóta ismerné anyát? Tudom, hogy anyu minden álma az volt, hogy lányát Nefretinek nevezhesse el.
- Régen tényleg úgy akartam volna hívni, de megelégszem azzal, hogy itthon hívom így.- hálát adok az Úrnak, hogy nem kell egyiptomi névvel küszködnöm.
- Értem. Nos, holnap Vanda átjön, és segít beilleszkedni, majd meglesz az első találkozásod a tanáccsal, és persze az első bevetés is.- Várjunk csak! Leragadtam a második mondat harmadik szavánál. Vanda is vámpírvadász? Uramisten!
- Ilyen sok mindent akartok a nyakába zúdítani egyszerre? Én sem kaptam ilyen hamar ennyi feladatot!- hogy mi? Na jó, én elvesztem… Hahó! Segítene valaki?
- Tudod, hogy ő más. Megbirkózik vele, nem úgy, mint az a Coss nevű emberke. Anyu mesélt róla.
- Add át üdvözletem édesanyádnak!- Cornelia bólintott, majd elrohant.
Én csak álltam, és vártam a sült galambot. Nem tudtam, mi folyik körülöttem. Semmit sem értettem abból, amiről anyuék beszélgettek.
- Anyu, mi volt ez?- kérdeztem pár perc mozdulatlan állás után.
- A vadászok el akarnak vinni magukkal.- mondta, és megint átölelt. Előtörtek belőle a könnyek, benedvesítve pizsamámat.
- Nyugi anyu, megteszem, amit kérnek, és senkinek sem lesz baja!- próbáltam megnyugtatni, de csak még jobban záporoztak elő belőle a könnycseppek.
- Te ezt nem érted. Anno én is egy voltam közülük, de megismertem apádat. Megszerettük egymást, s titkos viszonyunk gyümölcse te lettél. Ám, mikor bejelentettem, hogy elmegyek egy vámpírral, meg akartak minket ölni. Olyan ellenszenvesen bánnak a vámpírokkal, hogy a vérfarkasok hozzájuk képest a puszi barátjuk.
- Téged kedvelni fognak, mert az én lányom vagy. Tényleg! Kicsim, mutasd a vállad!- mondta, és már nyúlt is a pizsamám gombja felé.
- A vállam… minek?- csak annyit mondott, hogy „a jel”.
- Itt van. Nincs menekvés.- hirtelen olyan lesújtott lett, mintha egy óriási követ raktak volna a szívére. Meg akartam nézni, miről beszél, ezért berohantam a mosdóba.
- Jézusom!- sikkantottam fel, mikor megláttam egy különös tetoválást a vállamon. Mi lehet? Egy kör, mintha nap lenne, sugarakkal. Benne egy X betű. Vajon mit jelenthet ez?
- A vadászok jele. Minden kiválasztottuknak van egy ilyen jel a jobb vállán. Az X Xehirrie úrnőt jelképezi, az első embert, aki vámpírt ölt. A monda szerint tőle származik ember és vámpír egyaránt, de a vámpírok felvágtak az erejükkel, nem segítettek az embereknek, hanem megölték őket. Ezért Xehirrie megparancsolta egy kevés embernek, hogy pusztítsa el a tiszteletlen bagázsot.
- A vámpírok mondája szerint Xehirrie teremtményei közül a nagyrészt megutálta, s emberi mivoltra kényszerítette őket. Ezenkívül a megmaradott, hű követeinek azt parancsolta, hogy az árulók vérét szívják.- jött be apu.
- És ez a napféleség mit jelent?- kérdeztem, majd végighúztam mutatóujjamat a kör mentén.
- Beletrafáltál. A Nap tüzét jelképezi. A tűz halálos a vámpírokra… egy idő után.- magyarázta apa. Nem tudtam, hogy ennyit tud az ellenségéről.
- Azzal a feltétellel, hogy te, mikor betöltöd a tizennyolcat, hozzájuk szegődsz, megkímélik apád életét.
Leblokkoltam. Ha nem állok hozzájuk, apa meghal. De… Apa barátai is vámpírok.
- Mit tegyek?- kérdeztem zokogva az előtört könnyeimtől. Térdre esve küszködtem, várva a választ.
- Kicsim, nem olyan rossz emberek…- kezdett bele anya, de félbeszakítottam.
- De megölik a fajtámat!
- Csak a rosszakat…- folytatta higgadtan anyu.
- Ezek az előítéletes barmok minden fajtámbelit rossznak tart!- erre már anyu sem talált semmi cáfolatot.
Nem volt kedvem iskolába menni. A szobámba zárkózva hallgattam a rock zenét. Depressziós állapotba kerültem. Pontosan nem is tudtam miért, de nagyon bántott a tudat, hogy a fajtámbelieket kell öldökölnöm. Végül is… jó stressz levezető módszer, viszont… Mégis csak… Olyanok, mint én…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése