Sziasztok!

Tudom, furcsán hangzik, de valahogy nem jön rám az ihlet bácsi/néni, ezért egy ideig nem várható frissítés. Addig is ajánlom a Sunset trilógiát (www.yokorifanfict.blogspot.com), és a Blue Rose című írásomat (www.risingmoonfict.blogspot.com), amik twilightosak. Most éppen pörög az agyam egy nagyon nem twilightos fanficen. De amíg nem lesz meg belőle legalább 7 fejezet, nem rakom fel.

Mad Love 2. fejezet

2. Vadászok

Mikor felkeltem egy idegen nő hangjára lettem figyelmes. Soha nem hallottam ezelőtt. Mégis, miért jönne ide bárki? Anya nem jár az itteni anyukák klubjába.

Lebaktattam a lépcsőn, és egyre izgatottabban közeledtem a nappali felé.

- Anyu!- mondtam, és beléptem a helyiségbe, ahol anya egy nővel beszélt. Nagyon pipának tűnt.- Ööö… Én nem akartam megzavarni…- motyogtam, de anya magához húzott, és átölelt.

- Nem engedhetem!- mondta anyu a nőnek. Én nem értettem, miről beszél. Mit nem engedhet meg? Én… nem csináltam semmit!

- Pedig muszáj lesz, ha nem akarod Simont halottan látni.- ejtette ki a szavakat, olyan higgadtággal, ami megijesztett. Most jutott el a tudatomig…

- Nem bánthatja az apámat! Mégis kinek képzeli magát? Beállít ide és azt mondja, hogy megöli az apámat?- fakadtam ki.

- Minden okom meg lenne rá. Simon vámpír, tehát mi, a vámpírvadászok végezhetünk vele.

- Vám… vámpír… vámpírvadászok?- leblokkoltam. Mi lesz, ha engem is megölnek? Meg kell védenem aput.

- Mit tehetek az ellen, hogy megöljék az apámat?- suttogtam alig hallhatóan.

- Jó kislány!- a nő felnevetett, de anya arcán szörnyülködés látszott. Mi lehet olyan nagy baj?

- A nevem Cornelia. Én leszek a csapatvezetőd.- nem értem. Mi az a csapatvezető?- Majd később mindent elmesélek a vadászokról.

- O… ké. Az én nevem Rosalinda.

- Rosalinda? Én azt hittem Nefreti.- csodálkozott el. Olyan régóta ismerné anyát? Tudom, hogy anyu minden álma az volt, hogy lányát Nefretinek nevezhesse el.

- Régen tényleg úgy akartam volna hívni, de megelégszem azzal, hogy itthon hívom így.- hálát adok az Úrnak, hogy nem kell egyiptomi névvel küszködnöm.

- Értem. Nos, holnap Vanda átjön, és segít beilleszkedni, majd meglesz az első találkozásod a tanáccsal, és persze az első bevetés is.- Várjunk csak! Leragadtam a második mondat harmadik szavánál. Vanda is vámpírvadász? Uramisten!

- Ilyen sok mindent akartok a nyakába zúdítani egyszerre? Én sem kaptam ilyen hamar ennyi feladatot!- hogy mi? Na jó, én elvesztem… Hahó! Segítene valaki?

- Tudod, hogy ő más. Megbirkózik vele, nem úgy, mint az a Coss nevű emberke. Anyu mesélt róla.

- Add át üdvözletem édesanyádnak!- Cornelia bólintott, majd elrohant.

Én csak álltam, és vártam a sült galambot. Nem tudtam, mi folyik körülöttem. Semmit sem értettem abból, amiről anyuék beszélgettek.

- Anyu, mi volt ez?- kérdeztem pár perc mozdulatlan állás után.

- A vadászok el akarnak vinni magukkal.- mondta, és megint átölelt. Előtörtek belőle a könnyek, benedvesítve pizsamámat.

- Nyugi anyu, megteszem, amit kérnek, és senkinek sem lesz baja!- próbáltam megnyugtatni, de csak még jobban záporoztak elő belőle a könnycseppek.

- Te ezt nem érted. Anno én is egy voltam közülük, de megismertem apádat. Megszerettük egymást, s titkos viszonyunk gyümölcse te lettél. Ám, mikor bejelentettem, hogy elmegyek egy vámpírral, meg akartak minket ölni. Olyan ellenszenvesen bánnak a vámpírokkal, hogy a vérfarkasok hozzájuk képest a puszi barátjuk.

- Téged kedvelni fognak, mert az én lányom vagy. Tényleg! Kicsim, mutasd a vállad!- mondta, és már nyúlt is a pizsamám gombja felé.

- A vállam… minek?- csak annyit mondott, hogy „a jel”.

- Itt van. Nincs menekvés.- hirtelen olyan lesújtott lett, mintha egy óriási követ raktak volna a szívére. Meg akartam nézni, miről beszél, ezért berohantam a mosdóba.

- Jézusom!- sikkantottam fel, mikor megláttam egy különös tetoválást a vállamon. Mi lehet? Egy kör, mintha nap lenne, sugarakkal. Benne egy X betű. Vajon mit jelenthet ez?

- A vadászok jele. Minden kiválasztottuknak van egy ilyen jel a jobb vállán. Az X Xehirrie úrnőt jelképezi, az első embert, aki vámpírt ölt. A monda szerint tőle származik ember és vámpír egyaránt, de a vámpírok felvágtak az erejükkel, nem segítettek az embereknek, hanem megölték őket. Ezért Xehirrie megparancsolta egy kevés embernek, hogy pusztítsa el a tiszteletlen bagázsot.

- A vámpírok mondája szerint Xehirrie teremtményei közül a nagyrészt megutálta, s emberi mivoltra kényszerítette őket. Ezenkívül a megmaradott, hű követeinek azt parancsolta, hogy az árulók vérét szívják.- jött be apu.

- És ez a napféleség mit jelent?- kérdeztem, majd végighúztam mutatóujjamat a kör mentén.

- Beletrafáltál. A Nap tüzét jelképezi. A tűz halálos a vámpírokra… egy idő után.- magyarázta apa. Nem tudtam, hogy ennyit tud az ellenségéről.

- Azzal a feltétellel, hogy te, mikor betöltöd a tizennyolcat, hozzájuk szegődsz, megkímélik apád életét.

Leblokkoltam. Ha nem állok hozzájuk, apa meghal. De… Apa barátai is vámpírok.

- Mit tegyek?- kérdeztem zokogva az előtört könnyeimtől. Térdre esve küszködtem, várva a választ.

- Kicsim, nem olyan rossz emberek…- kezdett bele anya, de félbeszakítottam.

- De megölik a fajtámat!

- Csak a rosszakat…- folytatta higgadtan anyu.

- Ezek az előítéletes barmok minden fajtámbelit rossznak tart!- erre már anyu sem talált semmi cáfolatot.

Nem volt kedvem iskolába menni. A szobámba zárkózva hallgattam a rock zenét. Depressziós állapotba kerültem. Pontosan nem is tudtam miért, de nagyon bántott a tudat, hogy a fajtámbelieket kell öldökölnöm. Végül is… jó stressz levezető módszer, viszont… Mégis csak… Olyanok, mint én…

Mad Love- 1. fejezet

1. A Phoenix-i gimi

Remélem, hogy most nem leszek olyan peches, mint az eddigi sulikkal. Mindig rendbontásért csaptak ki, amit nem is én, hanem a másik énem követett el. Hopsz! Még be sem mutatkoztam!

A nevem Rosalinda Rodriguez. Az édesanyám egyiptomi, az édesapám félig spanyol, félig magyar. Bár apun nem igazán látszik az a bizonyos spanyol vér. Hát még rajtam! A hajam hosszú, hullámos fekete, a bőröm a krém színű, a szemem pedig kék. Bőrömet és szememet apától, hajamat anyámtól örököltem.

Viszont normálisnak tűnő családunk- ha valaki nem találja különösnek a sok nemzetiséget- sötét titkot rejt. Édesanyám családjában minden nő az „átok” részese lesz. Ez az átok… hogy is mondjam? Egy őrült bújik meg bennem, aki bármikor eluralkodhat rajtam. Én Cecillenek hívom. És Cecille ellen gyógyszert kell szednem. Az átok miatt sokszor van dührohamom.

Amikor Cecille eluralkodik rajtam, a szemem ezüstté válik, és vérkönny hullik belőle. Őrültségeket beszélek, miközben ölni akarok. Szerencsére eddig nem tettem semmit, mert apáék lefogtak. Kivétel az az eset, mikor elfogyott a Cecille elleni gyógyszerem, és a suliban tört rám. Anyuék dolgoztak, úgyhogy az egész matektermet leromboltam. Azóta Seattle-ben én vagyok a Szörny lány.

Beültem a kocsimba, és elindultam a Phoenix-i gimi felé. Arizona… Jó kis hely. Imádom a forróságot. Elég messze lakunk a sulitól, de nem annyira, mint Texasban. Siettem, mert késésben voltam a spanyol óráról.

Legnagyobb mázlimra épp becsöngőre értem be. Gyorsan követtem a spanyol tanárt, Mr. Martinezt, és a háta mögött becsusszantam az ajtón.

- Elnézést a késésért!- mondtam, miután bementünk.

- Nem késett Ms. Rodriguez. Üljön le Mr. McDowell mellé.- bólintottam, majd leültem a fiú melletti székre. A fiú világosbarna hajú, kék szemű, és fehér bőrű volt. Tipikus amerikai.

- Szia!- köszönt.

- Szia!- viszonoztam a gesztust.

- A nevem Jeremy. És a tied?- faggatott kíváncsian.

- Rosalinda Mairie Rodriguez.- tudom, hosszú a nevem, viszont legalább nem egyiptomi. Igaz, anya otthon Nefretinek hív. Így akart elnevezni, de apa (hál’ Istennek) kiállt a spanyol név mellett.

- Aha. És azt hogyan becézik?

- Sehogy. Rosalinda és kész.- nincsenek barátaim, ezért nincsen becenevem se.

- Értem. Te… Spanyol vagy? Nem látszol…

- Tudom. De figyeljük az órát, vagy gazdagabbak leszünk egy beírással? Nekem mindegy.

Ezután meg se nyikkant. Lehet hogy kicsit erősre sikerült… Megérdemelte! Nem, dehogy érdemelte meg, csak kíváncsi. Vagy…? Mindegy. Az a lényeg, hogy nem túl jól kezdődött a napom. Főleg az idegesített, hogy egy szőke (hip-hop-os) csaj szúrós szemmel figyelt. Vajon Jeremy a pasija? Passz.

Akárhogy is, be kell vallanom nem rossz srác. Izmos, cuki, és a szeme is… Különösen szép. Valamit látok benne, de… Reménytelen. Az órán rá kellett jönnöm, hogy egy nagy bohóc. Az osztályfőnöki órán meg kiderült, hogy egyszer már feljelentették testi bántalmazásért. Tavaly agyba- főbe vert egy harmadikost. Tehát egy 1 évvel idősebbet. Elképesztő.

Az iskola további részében mindenki segíteni akart, de kedvesen visszautasítottam őket. Nem tudtam eltévedni, mert először is, az iskola tervrajza az eddigi legegyszerűbb, amit valaha láttam, másodszor nem tudok eltévedni. Egyszerűen nem megy. Még ha nem is figyelek oda.

Próbáltak barátságosan viselkedni, főleg a fiúk. Úgy látszik nem valami érettek. Jeremy a szőke lánnyal volt, akit Layla Newman-nek hívnak. Kiderítettem az egyik lánytól, Vanda Stewart-tól. Egymás mellett ülünk matekon.

- Szia Nefreti! Miújság az iskolában?- kérdezte anya a tűzhely mellett, mikor beértem a konyhába.

- Van egy Vanda nevű lány, aki nagyon kedves, de próbálom tartani a ridegségem.

- Büszke vagyok rád, Nefreti drágám!- amúgy anya azért nevez Nefretinek, mert Nofertiti királynétól származunk, és az „átok” is nála gyökerezik.

Ehnaton megharagudott rá, mert megtudta, hogy a királyné nem volt hűséges hozzá, s Nofertitit a hatalmas isten, Ré erejével, átokkal sújtotta. Minden egyes gyermeke az őrület tébolyában fog szenvedni, mikor szemük ezüsté válik, s vér csöpög belőlük.- írta az egyik könyv, amit még a nagyi olvasott gyermekkorában.

- Mi lesz a kaja?- kérdeztem a lábas fölé hajolva.

- Húsleves. Tudod, hogy apád mennyire szereti.- ez igaz. Magyarországon töltötte élete nagy részét, ezért a magyar koszthoz szokott. Így esett, hogy nálunk minden nap változnak az egyiptomi és az európai ételek.

- Igen, tudom. Megyek is köszönni neki.- már indultam volna a kanapé felé, mikor észrevettem, hogy nincs a tévé előtt, és nem issza a szokásos vörösborát. Nem alkoholista, csak egyetlen egy pohár vörösbort szokott meginni, miután hazaér a munkahelyéről.

- A dolgozószobában. Megbízták egy fontos életrajzi könyv megírásával.- magyarázta meg anya a különös helyzetet. Ahogy meghallottam a szavakat, amik anyától származtak, határtalan öröm ölelt át.

- Kinek az életrajzával?- lelkesedtem. Leginkább annak örültem, hogy apa nem fog állandóan a televízió előtt kuporogni, hanem rendes munkával tölti a napot. Azon kívül persze, hogy pincér egy közeli étteremben. A tulaj jó barátja a nagybátyámnak.

- Az egyik elnöknek. Tudod, az a szakállas.

- Anya. A legtöbb elnökünk szakállas volt.- látszik, hogy anyám nem amerikai.

- Jól van, jól! De várjunk csak… Viccelődtünk a nevén… Kiskorodban megráncigáltad az egyik szobrát…

- Benjamin Harrison?

- Az az! Tudtam, hogy valami B betűs…

Ezután hagytam anyát főzni, és felmentem apának köszönni. Imádok apával beszélgetni. Megértő és kedves. Nem mintha anya nem lenne az, de anyával mulatni jó. Táncolni, énekelni…

Erről jut eszembe! Táncórám lesz egy óra múlva! Jesszus! Elkésem! Gyorsan összeszedtem a táncolós cuccaimat- ami elég nehéz volt a sok doboz között-, majd beindítottam a kocsit, és már téptem is a tánciskolába, ahová bejelentkeztem.

Hastánc és tangó. Ezek az én szenvedélyeim. Ezek miatt hordok magas sarkút, és balerina cipőt. Viszont képtelen vagyok leszokni arról, hogy az iskolában nadrágot hordjak. Méghozzá nem is a nőies farmerokat, hanem azokat, amik szög egyenesek, és nem követik a vádlim vonalát. Nem azért, mert nem tetszik a külsőm, egyszerűen csak a megszokás hatalma.

Mint mindig, a táncórák tökéletesen mentek. Nem csoda, hiszen Alex volt a párom. Mellette könnyű dolgozni, táncolni, és nevetni. Anya is nagyon csípi, viszont apa cseppet sem. Bár, eddig egyik táncpartneremet sem kedvelte. Anyu szerint csak nem akarja elveszteni apu kis hercegnőjét.

Mivel ma sem tudtam aludni, elővettem a Nofertitiről szóló könyveim halmazát, és azokat olvasgattam, amíg el nem ragadott az álmok földje.