Remélem, hogy most nem leszek olyan peches, mint az eddigi sulikkal. Mindig rendbontásért csaptak ki, amit nem is én, hanem a másik énem követett el. Hopsz! Még be sem mutatkoztam!
A nevem Rosalinda Rodriguez. Az édesanyám egyiptomi, az édesapám félig spanyol, félig magyar. Bár apun nem igazán látszik az a bizonyos spanyol vér. Hát még rajtam! A hajam hosszú, hullámos fekete, a bőröm a krém színű, a szemem pedig kék. Bőrömet és szememet apától, hajamat anyámtól örököltem.
Viszont normálisnak tűnő családunk- ha valaki nem találja különösnek a sok nemzetiséget- sötét titkot rejt. Édesanyám családjában minden nő az „átok” részese lesz. Ez az átok… hogy is mondjam? Egy őrült bújik meg bennem, aki bármikor eluralkodhat rajtam. Én Cecillenek hívom. És Cecille ellen gyógyszert kell szednem. Az átok miatt sokszor van dührohamom.
Amikor Cecille eluralkodik rajtam, a szemem ezüstté válik, és vérkönny hullik belőle. Őrültségeket beszélek, miközben ölni akarok. Szerencsére eddig nem tettem semmit, mert apáék lefogtak. Kivétel az az eset, mikor elfogyott a Cecille elleni gyógyszerem, és a suliban tört rám. Anyuék dolgoztak, úgyhogy az egész matektermet leromboltam. Azóta Seattle-ben én vagyok a Szörny lány.
Beültem a kocsimba, és elindultam a Phoenix-i gimi felé. Arizona… Jó kis hely. Imádom a forróságot. Elég messze lakunk a sulitól, de nem annyira, mint Texasban. Siettem, mert késésben voltam a spanyol óráról.
Legnagyobb mázlimra épp becsöngőre értem be. Gyorsan követtem a spanyol tanárt, Mr. Martinezt, és a háta mögött becsusszantam az ajtón.
- Elnézést a késésért!- mondtam, miután bementünk.
- Nem késett Ms. Rodriguez. Üljön le Mr. McDowell mellé.- bólintottam, majd leültem a fiú melletti székre. A fiú világosbarna hajú, kék szemű, és fehér bőrű volt. Tipikus amerikai.
- Szia!- köszönt.
- Szia!- viszonoztam a gesztust.
- A nevem Jeremy. És a tied?- faggatott kíváncsian.
- Rosalinda Mairie Rodriguez.- tudom, hosszú a nevem, viszont legalább nem egyiptomi. Igaz, anya otthon Nefretinek hív. Így akart elnevezni, de apa (hál’ Istennek) kiállt a spanyol név mellett.
- Aha. És azt hogyan becézik?
- Sehogy. Rosalinda és kész.- nincsenek barátaim, ezért nincsen becenevem se.
- Értem. Te… Spanyol vagy? Nem látszol…
- Tudom. De figyeljük az órát, vagy gazdagabbak leszünk egy beírással? Nekem mindegy.
Ezután meg se nyikkant. Lehet hogy kicsit erősre sikerült… Megérdemelte! Nem, dehogy érdemelte meg, csak kíváncsi. Vagy…? Mindegy. Az a lényeg, hogy nem túl jól kezdődött a napom. Főleg az idegesített, hogy egy szőke (hip-hop-os) csaj szúrós szemmel figyelt. Vajon Jeremy a pasija? Passz.
Akárhogy is, be kell vallanom nem rossz srác. Izmos, cuki, és a szeme is… Különösen szép. Valamit látok benne, de… Reménytelen. Az órán rá kellett jönnöm, hogy egy nagy bohóc. Az osztályfőnöki órán meg kiderült, hogy egyszer már feljelentették testi bántalmazásért. Tavaly agyba- főbe vert egy harmadikost. Tehát egy 1 évvel idősebbet. Elképesztő.
Az iskola további részében mindenki segíteni akart, de kedvesen visszautasítottam őket. Nem tudtam eltévedni, mert először is, az iskola tervrajza az eddigi legegyszerűbb, amit valaha láttam, másodszor nem tudok eltévedni. Egyszerűen nem megy. Még ha nem is figyelek oda.
Próbáltak barátságosan viselkedni, főleg a fiúk. Úgy látszik nem valami érettek. Jeremy a szőke lánnyal volt, akit Layla Newman-nek hívnak. Kiderítettem az egyik lánytól, Vanda Stewart-tól. Egymás mellett ülünk matekon.
- Szia Nefreti! Miújság az iskolában?- kérdezte anya a tűzhely mellett, mikor beértem a konyhába.
- Van egy Vanda nevű lány, aki nagyon kedves, de próbálom tartani a ridegségem.
- Büszke vagyok rád, Nefreti drágám!- amúgy anya azért nevez Nefretinek, mert Nofertiti királynétól származunk, és az „átok” is nála gyökerezik.
Ehnaton megharagudott rá, mert megtudta, hogy a királyné nem volt hűséges hozzá, s Nofertitit a hatalmas isten, Ré erejével, átokkal sújtotta. Minden egyes gyermeke az őrület tébolyában fog szenvedni, mikor szemük ezüsté válik, s vér csöpög belőlük.- írta az egyik könyv, amit még a nagyi olvasott gyermekkorában.
- Mi lesz a kaja?- kérdeztem a lábas fölé hajolva.
- Húsleves. Tudod, hogy apád mennyire szereti.- ez igaz. Magyarországon töltötte élete nagy részét, ezért a magyar koszthoz szokott. Így esett, hogy nálunk minden nap változnak az egyiptomi és az európai ételek.
- Igen, tudom. Megyek is köszönni neki.- már indultam volna a kanapé felé, mikor észrevettem, hogy nincs a tévé előtt, és nem issza a szokásos vörösborát. Nem alkoholista, csak egyetlen egy pohár vörösbort szokott meginni, miután hazaér a munkahelyéről.
- A dolgozószobában. Megbízták egy fontos életrajzi könyv megírásával.- magyarázta meg anya a különös helyzetet. Ahogy meghallottam a szavakat, amik anyától származtak, határtalan öröm ölelt át.
- Kinek az életrajzával?- lelkesedtem. Leginkább annak örültem, hogy apa nem fog állandóan a televízió előtt kuporogni, hanem rendes munkával tölti a napot. Azon kívül persze, hogy pincér egy közeli étteremben. A tulaj jó barátja a nagybátyámnak.
- Az egyik elnöknek. Tudod, az a szakállas.
- Anya. A legtöbb elnökünk szakállas volt.- látszik, hogy anyám nem amerikai.
- Jól van, jól! De várjunk csak… Viccelődtünk a nevén… Kiskorodban megráncigáltad az egyik szobrát…
- Benjamin Harrison?
- Az az! Tudtam, hogy valami B betűs…
Ezután hagytam anyát főzni, és felmentem apának köszönni. Imádok apával beszélgetni. Megértő és kedves. Nem mintha anya nem lenne az, de anyával mulatni jó. Táncolni, énekelni…
Erről jut eszembe! Táncórám lesz egy óra múlva! Jesszus! Elkésem! Gyorsan összeszedtem a táncolós cuccaimat- ami elég nehéz volt a sok doboz között-, majd beindítottam a kocsit, és már téptem is a tánciskolába, ahová bejelentkeztem.
Hastánc és tangó. Ezek az én szenvedélyeim. Ezek miatt hordok magas sarkút, és balerina cipőt. Viszont képtelen vagyok leszokni arról, hogy az iskolában nadrágot hordjak. Méghozzá nem is a nőies farmerokat, hanem azokat, amik szög egyenesek, és nem követik a vádlim vonalát. Nem azért, mert nem tetszik a külsőm, egyszerűen csak a megszokás hatalma.
Mint mindig, a táncórák tökéletesen mentek. Nem csoda, hiszen Alex volt a párom. Mellette könnyű dolgozni, táncolni, és nevetni. Anya is nagyon csípi, viszont apa cseppet sem. Bár, eddig egyik táncpartneremet sem kedvelte. Anyu szerint csak nem akarja elveszteni apu kis hercegnőjét.
Mivel ma sem tudtam aludni, elővettem a Nofertitiről szóló könyveim halmazát, és azokat olvasgattam, amíg el nem ragadott az álmok földje.
